Így dolgozunk mi, hogy a végeredményben valóban az álmaid köszönjenek vissza!

2022. 11. 23.
Az Xdot Építészirodánál mi komplett szolgáltatáscsomaggal segítünk minden egyes ügyfelünknek – magánszemélyeknek és üzleti partnereknek egyaránt –, pontosan azért, hogy a megálmodott tervek valóban meg tudjanak valósulni. Így igény esetén a tervezés kezdetétől, egészen a projekt befejezéséig el tudjuk kísérni megrendelőinket, hogy végig a várt eredményt tudjuk biztosítani.


De miként megy velünk a munka?

Első körben mindig azt javasoljuk az ügyfeleinknek, hogy az ötletervvel indítsuk a közös projektet, melyben megismerhetjük egymás működését és egy pontosabb képet kapunk az igényekről.

De pontosan mit foglal magába az ötletterv?

Először is felkutatjuk a kiválasztott telekre vonatkozó jogszabályokat. Ezt követően meglátogatjuk a helyszínt és jó alaposan bejárjuk, ugyanis ekkor mérjük fel a helyszíni adottságokat. Megfogalmazzuk az építész tervezési programot, javaslatot teszünk egy telepítési variációra, illetve szintén javaslatot teszünk egy alaprajzi elrendezésre, ami szintenként, vázlat formájában történik. Ha a bemutatón prezentáltak elnyerik a megbízónk tetszését, akkor árajánlatot adunk a teljes tervezésre.


A pályázatírásban, a pályázat menedzsmentben is segítséget nyújtunk!

Partnereinkkel közösen segítséget nyújtunk abban, hogy az elképzelt projekt valóban meg is valósuljon, méghozzá támogatás által. Az elérhető pályázatokat megismertetjük ügyfeleinkkel, vállaljuk a komplett pályázati projektmenedzsmentet, a pályázat megírását és benyújtását, illetve az építési beruházáshoz szükséges generál tervek elkészítését is, sőt akár még a tervek kivitelezését is.

Teljes körű szolgáltatást nyújtunk!

Komplex szolgáltatás csomagunkkal egy kézből adjuk a tervezést és igény szerint akár a kivitelezőt is, amivel a megrendelők a projekt kezdeti stádiumában már biztos kezekben tudhatják a megvalósulást is. Természetesen lehetőség van a csomagot külön-külön is kérni, akár variálni a három összetevőt, a pályázatírást, a tervezést és a kivitelezést.

A tervek könnyebb értelmezésének és átláthatóságának érdekében ügyfeleinket minden részletre kiterjedő, méretarányos, kézzel fogható 3D makettekkel segítjük. 


A belsőépítészetben is jártasak vagyunk!

A partnerirodánk, a SingerDesing Kft. közreműködésével minden belsőépítészeti kihivásra egyénileg, ügyfeleinkre kidolgozott megoldással készülünk.

Legyen szó bármilyen extrém elképzelésről, ránk álmaid megvalósításában számíthatsz!





További bejegyzések


Mire figyelj az otthonod kivitelezése során?

Mire figyelj az otthonod kivitelezése során?

Egy új családi ház felépítése nem kis teher. Rengeteg időt, energiát vesz igénybe, főként, ha laikusként kezdesz bele a munkába. Számos baklövés, hibás döntés, pénzveszteség árán végül beletanulsz, de erre a zökkenőkkel teli folyamatra semmi szükség. Néhány jó tanáccsal segítünk neked, hogy megfontoltan, első perctől felkészülten állj neki a feladatnak.

Népszerű építészeti stílusok 2023-ban

Népszerű építészeti stílusok 2023-ban

Építészeti stílusok végtelennek tűnő listája áll rendelkezésre, amelyek közül választhatunk, amikor otthont vásárolunk, tervezünk vagy építünk. Az építészeti trendek nem csupán falakat húznak fel, hanem egy életstílust, életérzést is megteremtenek. Most vessünk egy pillantást a 2023-as év legnépszerűbb, legizgalmasabb építészeti irányzataira, hogy inspirációt nyújtsunk álmaid otthonához.

Az építészeti tervezés és a környezettudatosság: hogyan lehet környezetbarát épületeket tervezni?

Az építészeti tervezés és a környezettudatosság: hogyan lehet környezetbarát épületeket tervezni?

Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott a környezettudatosság, és persze ebből a folyamatból az építészet sem maradhatott ki. A környezetbarát épületek tervezése nemcsak a bolygónk jövője szempontjából fontos, de anyagilag is megtérülő lehet.