Sokan azt hiszik, hogy bőven ráérnek építészt választani, ha már vásároltak telket vagy ingatlant. Ez így is van, de csak azok esetében, akik átfogó ismerettel rendelkeznek az övezeti besorolással, a beépíthetőséggel, illetve még számos egyéb szabályozással kapcsolatban. Amennyiben a vásárlás során ezeket a tényezőket nem veszed figyelembe, előfordulhat, hogy a megálmodott épület nem, vagy csak jelentős többletköltségek árán valósítható meg.
Olvass továbbAz építkezés sokak számára teljesen idegen területnek számít, épp emiatt tartanak attól, hogy belevágjanak. Így megannyian inkább kompromisszumot kötnek, és egy már felépített ház megvásárlása mellett döntenek. Pedig egy ház felépítése nem is akkora nagy ördöngősség, mint a legtöbben gondolják – főként ha megbízóként mindig tudod, hogy kihez, mivel kell fordulnod.
Olvass továbbStressz, akadályok tömkelege, fennakadások, módosítások, variálások, az álmoktól való abszolút eltávolodás és az ebből adódó csalódás – sokaknak csak ennyit jelent az építkezés. Mások – leginkább a szerencsések – viszont egészen más gondolatokat, érzéseket társítanak az otthonuk elkészítésének folyamatához, nevezetesen: felhőtlen boldogságot, illetve izgalmas, örömteli várakozást.
Olvass továbbMeggyőző érvek, tetszetős tervek és látványtervek, szép ígéretek – mindezek nem jelentenek garanciát arra, hogy az épület a te elképzeléseid szerint, a költségek optimalizálása mellett, professzionális módon valósul meg.
Olvass tovább